Áll a pilisi erdő lábánál egy tölgy, amely különös varázserővel bír…

A Szerelmesek Tölgyének legendája

A több, mint 200 éves tölgyfa ágai közé két évszázada rejtette el levelét egy lovászfú a nemesi családba tartozó szerelmének, akit máshoz kívánt apja adni.

A levelet a lány helyett a pilisi erdőben imádkozó szerzetes találta meg, aki a levél titkos továbbításában és a lány válaszának visszajuttatásában is segédkezett.

Így levelezett a két fiatal egymással, míg végül a nyár közepén, “a fény győzelmének ünnepén”, Keresztelő János napjának éjszakáján a szerzetes pap meg is eskette őket a tölgy lombja alatt.

Az ifjú házasok Pozsonyba menekültek a lány haragos szülei elől, a lány azonban még évekig leveleket írt hálából a segítőkész szerzetesnek, amelyeket a “Pilisi Szerelmesek Tölgyéhez” címzett. A kor postai szolgáltatására jellemző módon, a leveleket a szerzetes meg is kapta.

Azóta számos szerelmespár váltott üzenetet és gyűrűt is az öreg tölgy árnyékában.

Írj levelet a Tölgynek!

Írj hagyományos postai levelet a Tölgynek, amelyben megírod a szerelmetek történetét. A borítékot így címezd: Szerelmesek Tölgye, Budapest 1934

Ajándék a levélíróknak

A beérkező levelek feladói között egy romantikus hétvégét sorsolunk ki a Szerelmesek Tölgye melletti erdei lakosztályban a Wedding Wood felajánlásával. Sorsolás időpontja: 2018. november 11-én az Őszi Esküvő Kiállításon.

„A boldogító igenhez két ember kell,

akik nem tudnak és nem is akarnak egymás nélkül élni.”

Az örökké tartó eskü legendája – avagy a Szerelmesek Tölgye

A legenda újra életre kel – források: a Pilisi dombság lakói

A Pilis lábánál a Budakeszi Arborétum mellett áll egy öreg tölgy két évszázada. Az 1830-as évekből származik a legenda, amelynek főszereplői Kaba János lovászfiú és a Szentkirályi (egyes források szerint Gyarmati) család leánya, Erzsébet, akik – ahogy az lenni szokott – igen fiatalon, alig 18 esztendősen szerelmesek lettek egymásba.

A lány apja azonban a Monarchiával jó kapcsolatot ápoló bécsi grófhoz akarta adni a lányát, hogy megmentse az apadó családi vagyont. A kötelesség és a szerelem harcolt a lány lelkében, ezért bár először engedte a fiú közeledését, bizonytalan volt.

A kötelességtudat szorítását azonban egyre gyakrabban váltotta fel a lovászlegény ölelése a sűrű kilovaglások során a pilis erdő lábánál. Végül az apa megneszelte a veszélyes szerelmet és miután kirúgta a lovászfiút, lánya lovaglási szokásait is jelentősen korlátozta. János így hiába várta szerelmét a szokásos helyen, a tölgyfánál.

Teltek-múltak a napok, és Erzsi nem jelent meg. Ekkor János levelet hagyott szerelmének, remélve, hogy a lány visszatér a titkos találkahelyre. A levél azonban bontatlanul pihent az ágak között.

Az erdőt járó szerzetes, Ferenc testvér figyelt fel a különös “falevélre” egy szokásos koraesti imádsággal teli sétája során. A levelet felbontotta, s ezzel végérvényesen szereplőjévé – sőt főszereplőjévé – tette magát a szerelmesek 200 éves történetének. A levélből kiderült számára a családi dráma, és a fiú elkötelezett szerelme egyaránt, így maga is gondolkodóba esett, hogy szabad-e neki beleavatkozni az eseményekbe. Hiszen “Isten útjai kifürkészhetetlenek”. A tölgyfa alatt térdet hajtva imádkozott a szerelmesek boldogságáért, amikor is a lemenő júniusi nap fénye áttört az erdő, és a tölgyfa ágain. A fényre ezernyi lepke telepedett a fára, hogy a nap utolsó meleg sugaraiban fürödjenek. Ferenc testvér kétségei elmúltak, s hitében megerősödve indult útnak, hogy a hetekkel ezelőtt íródott levelet kézbesítse a lánynak.

A szerzetes nemcsak bebocsátást nyert a Szentkirályi birtokra, de még szállást is kapott a kastélyhoz tartozó kápolna melletti sekrestyében. A buzgó imádság és a birtok minden lakója számára tartott misék és gyónások mellett pedig volt ideje Erzsébet és János között a titkos postás szerepét is vállalni. Hogy ne keverje bajba önmagát, a leveleket rendre a tölgy ágai közé rejtette, s a lovászfiút meghagyta annak hitében, hogy szerelme járt arra.

A szerelmesek története nem érhet véget boldogság nélkül, így végül Ferenc testvér nagy titokban megeskette őket Keresztelő János ünnepének estéjén – ezen a napon ugyanis enyhült Erzsébet apjának vasszigora az ünnepre tekintettel. A tölgyfa koronája alatt, a Hold fényénél kimondott házassági eskünek a csillagok és a fán pihenő lepkék voltak a tanúi.

A fiataloknak azonban menekülnük kellett az atyai harag, a törvény és a kor társadalmának ítélete elől. Szerelmes hőseink pozsonyig futnak kalandosan, ahol nyomuk veszik a legenda továbbadóinak szemei elől.

Erzsébet levelei azonban fennmaradnak, melyeket Ferenc testvérnek ír még hosszú éveken át. Igaz, a rebellis barátnak is távoznia kellett a családi birtokról idő közben, így a leveleket a szerzetes számára a pilis erdőbe a “Szerelmesek Tölgyéhez” címezte a lány. A XIX. század romantikájára jellemzően a leveleket a kor postája ki is kézbesítette.

Azóta sokszáz pár váltott levelet és gyűrűt is az immár kétszáz esztendős öreg tölgyfa alatt. A legenda szerint ugyanis az itt kimondott eskü örökké tart.

Szerelmesek Tölgye

Mondj igent a Szerelmesek Tölgyénél!

Wedding Wood kétszáz éves öreg tölgye sok pár esküjét hallotta. A pilisi tündérvölgy legendája szerint akik itt fogadtak egymásnak hűséget, életük végéig együtt is maradtak.

Esketés - ahogyan méltó hozzád

Sokfélék vagyunk és még több féle elképzelésünk van az esküvőkről, amelyek érzelmi csúcsa az eskü kimondása. Ezért sem mindegy, hogy hol és hogyan történik.

Legyen az eskütök is olyan, mint a legszebb filmekben. Kedves, hangulatos, könnyed. Ha az esküvőn az újdonságokat keresitek, akkor az esküvő legfontosabb pillanatát, az egymásnak kimondott esküt is tegyétek olyanná, amilyenek vagytok.

Esküdjetek meg a Szerelmesek Tölgye alatt vagy a különleges Erdei Kápolnában! Az esketésről itt tudtok meg többet…

Erdei Kápolna

Az erdőben felállított szabadtéri kápolnának a kupolája a kék ég és oltárja a lenyűgöző természet. A keresztény felekezetközi esketés meghitt és bensőséges, az egyházi szertartás hangulata olyan, mintha egy filmbe csöppentetek volna. A kápolna dekorációját a stílusotok szerint lehet alakítani, így templom-jellegűvé vagy természetközelivé téve.

A Budakeszi Önkormányzat anyakönyvvezetőjével együttműködve a Tiszta Forrás Keresztény Felekezet egyszerre egyházi- és hivatalos polgári szertartást is meg tud valósítani. Így ugyanazon a napon, egyazon szertartásban Isten előtt a törvény erejével is házasságra léphettek. Az egyházi esketésről itt tudtok meg többet…